A Híd SC elleni hazai mérkőzésekkel befejeződött a 2011/2012-es őszi megyei I. osztályú labdarúgó bajnoki szezon.
Az ifjúsági mérkőzésen a végeredmény STE-HÍD SC: 2-2.
Sajnos az ifi mérkőzésen pontosan az a koreográfia játszódott le, mint múlt hétvégén Kiskunfélegyházán, kétszer is vezettünk ismét Császár István és Pálinkás Zoltán góljaival, de nem sikerült a 3 pontot megszerzeni, mert kétszer is egyenlíteni tudott az ellenfél.
Az ifjúsági csapat a 8. helyen zárta az őszt, 4 győzelemmel, 7 döntetlennel és 1 vereséggel, impozáns 51 rúgott és 21 kapott góllal.
Tavaszra Szlovák Róbert edzőnek a nagyobb sikerek elérése érdekében meg kell tanítania fiataljainkat a győzni tudásra, mert rengeteg pontot úgy veszítettek el, hogy vezettek a mérkőzéseken, de a végén döntetlenek születtek.
Ennek ellenére gratulálunk a csapatnak az eddigi jó helytálláshoz.
A "rangadón" -a tabella első két helyezettje között- magas színvonalú találkozót láthattak a nézők.
A mérkőzés elején a vendégek magukhoz ragadták a kezdeményezést, és az első 20 percben több óriási helyzetet is kialakítottak.
Hatvanyi Edvárd kapusunk ismét bravúros védéseket mutatott be, így tartva a "mérkőzésben" a vadkertieket.
A kevés vadkerti helyzet közül Tóth Árpád egyéni akciója emelkedett ki, aki a 27. percben kiharcolt egy jogos 11-est, amelyet a magabiztos Hirsch László értékesített is, 1-0.
Sajnos az öröm nem tartott sokáig.
A vezetés megszerzése után 2 perccel Szamosi Péternek a saját büntető területünkön belül véletlenül a kézéhez pattant a labda, a játékvezető 11-est ítélt.
Hatvanyi megpróbálta Gyenei büntetőjét megfogni, de a jól helyezett lövéssel egyenlítettek a vendégek, 1-1.
A második félidő elején is a vendégek akarata érvényesült, látszott, hogy a bajnoki cím elérése érdekében csak a győzelem elfogadható eredmény számukra.
Magabiztosan uralták a játékot, szervezetten támadtak és az 53. percben egy kontrát követően Herczeg révén a vezetést is megszerezték, 1-2.
Azonban vadkertiek nem omlottak össze, tudták, hogy egy esetleges vereséggel a dobogóról is lecsúzhatnak az őszi szezon végére.
Erőfeszítéseiknek meg is lett az eredménye a 82. percben.
Egy jobboldalon vezetett akciót követően a középre Tóth Árpád által beívelt labdára a rutinos Szlovák Róbert érkezett, aki jól helyezett fejesével 2-2-re módosította az állást.
A mérkőzés végéig már nem változott az eredmény, pontosztoszkodással ért véget az összecsapás.
A HÍD SC ezzel az 1 ponttal is magabiztosan vezeti a tabellát, együttesünk a döntetlennel pedig a dobogó 3. fokán áll.
Szabó "BUTRA" Attila edző vezetésével a csapat 7 győzelmet, 3 döntetlen és 2 vereséget ért el, 32 rúgott és 17 kapott góllal várhatja a tavaszi folytatást.
A játékosok és a vezetőség ezúton is szeretne köszönetet mondani a támogatóknak és a lelkes szurkolóknak, hogy kitartásukkal, segítségükkel továbbra is biztosítják a Soltvadkerti TE sikeres futballéletét.
_____________________
12. forduló
Sajnos egy igen szomorú eseménnyel kezdődött minden magyarországi futballmérkőzés.
Az egyperces néma gyászszünet Albert Flóriánnak a "Császár"-nak szólt, aki 70. életévében hirtelen elhunyt.
Csodálatos pályafutásának és érdemeinek elismerésének szólt a megemlékezés.
Albert Flórián, az eddigi egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, akiről még életében elnevezték a FERENCVÁROS stadionját.
Csak a Fradiban lépett pályára 351-szer, és 256-szor rúgott gólt. Az év játékosának választották 2-szer, 4-szer volt magyar bajnok, 75-ször volt magyar válogatott és 31-szer be is talált az ellenfelek kapujába. Ezen kívül olimpiai és Európa-bajnoki bronzérmes, kétszeres világ- és egyszeres Európa-válogatott volt, a Nemzet Sportolójának is megválasztották.
Fiának, ifjabb Albert Flóriánnak (aki volt az STE játékosa is) és családjának, ezúton is őszinte részvétünket kívánjuk.
Ezzel a megemlékezéssel kezdődött a Kiskunfélegyháza-STE találkozó is.
Az ifjúsági mérkőzés végeredménye: 2-2 lett.
Bár 2-szer is megszereztük Pálinkás Zoltán és Császár István révén a vezetést, a lelkes hazaiak egyenlíteni tudtak.
A felnőtt mérkőzés számunkra ismét nehezen indult.
A hazaiak, akik eddig 10 forduló alatt csak 6 gólt tudtak rúgni, már a 3. percben ellenünk betaláltak (1-0) és "sokkolták" a lelkes vadkerti szurkolókat.
Az ezt követő 15 percben kezdtek magukra találni játékosaink.
A 20. percben Tóth Árpád baloldali beadását követően a labdát középen Ugrai Imre rutinosan átlépte, és így a hosszú oldalon érkező Holczimmer Tamás kihagyhatatlan helyzetbe került, 1-1.
Most a félegyháziak kerültek "sokkos" állapotba, mert az egyenlítés után letámadtak játékosaink. Ennek a 25. percben meg is lett az eredménye, miután Filus Gábor megszerezte a labdát és szenzációs helyzetfelismeréssel 20 méterről a kint álló kapus fölött átívelte a labdát, 1-2.
A szünetig még uralta a játékteret csapatunk, több ígéretes helyzetet is kidolgoztak a fiúk, a legnagyobb a 45. percben Tóth Árpád előtt adódott, aki 5 méterről az üres kapu fölé rúgta a labdát.
A 2.-dik félidő elején durvulni kezdett a játék, de helyzetig ekkor még csak a vadkertiek jutottak.
Az 52. percben a középpályán Ugrai Imre megszerezte a labdát, majd Tóth Árpádot szöktette, aki Szamosi Péterhez passzolt. Szamosi Péter a felfutó Ugrai Imre elé tálalt, aki 18 méterről félmagasan berúgta a labdát az ellenfél kapujába,
1-3.
Ekkor úgy érezhette mindenki, hogy eldőlt a meccs, de a félegyháziak nem így gondolták. A hátralévő időben szinte csak ők támadtak, rengeteg kemény belépő és sárga lapos figyelmeztetés "színesítette" a játékot mindkét oldalon.
Az 55. percben és a 71. percben is Hatvanyi Edvárd védett nagyokat egy-egy hazai szöglet utáni fejest követően.
A középpályánkon rendszeresen könnyen áthozták a labdát a félegyháziak, a védőinknek (Lakatos Áron, Hirsch László, Tóth Róbert és Fazekas Gábor) többször is az utolsó pillanatban sikerült csak megállítani a csatárokat.
A 76. percben ismét szögletet rúgtak a hazaiak, Hatvanyi mellé öklözött, és a kapunkra tartó lövést Hirsch László a gólvonalunkról fejelte ki. A 79. percben Fazekas Gábor buktatott, a félegyházi szabadrúgást Hatvanyi bravúrral tornázta ki a léc alól.
A 88. percben már tehetetlenek voltak védőink és kapusunk is, mert egy középre történő beadást erőből a kapunkra fejelték, 2-3.
Vérszemet kaptak a félegyháziak, és a teljesen maga alatt játszó játékosaink között a 91. percben még ziccer helyzetbe kerültek, amit mellé rúgtak, így maradt a 2-3-as végeredmény javunkra.
Összességében a 3 pont megszerzésével elégedettek lehetünk, de egy meccs 90 percig tart, koncentrálni kell végig.
A november 13-án vasárnap (13 óra 30 perc) hazai pályán megrendezésre kerülő Híd SC (1. helyezett) elleni találkozóra mindenkit várunk.
HAJRÁ VADKERT!!!
_________________
Az előzetes sorsolással ellentétben a KISKUNFÉLEGYHÁZÁN megrendezésre kerülő 12. forduló NEM SZOMBATON, hanem VASÁRNAP lesz.
HAJRÁ VADKERT!!!
11. forduló
Szomorú vasárnap, "sokba" került a múlt heti kimaradt hétvége
A mai Soltvadkert-Kunszállás ifjúsági mérkőzés végeredménye 2-3 lett, gólszerzők Császár István és Vincze Sándor voltak.
Sajnos ezzel az eredménnyel fiataljaink elvesztették eddigi veretlenségüket.
A sorsolás úgy hozta, hogy a Kiskőrös ellen 2 hete megnyert rangadót követően a múlt hétvégén szabadnapos volt az STE.
Szabó "Butra" Attila vezetőedző a múlt szombaton ezért edzőmeccset szervezett a játékosoknak a Kiskundorozsma ellen. A 3-2-re megnyert felkészülési mérkőzés után bizakodhattunk a sikeres folytatásban.
A mai találkozó előtt a vadkertiek a 2.-dik, míg a vendég kunszállásiak 1 ponttal lemaradva álltak mögöttünk a tabella 3.-dik helyén. Azt is tudtuk a kezdés előtt, hogy a Híd SC Kiskőrösön kikapott 2-0-ra, így minden adott volt ahhoz, hogy ledolgozzunk a hátrányunkból és lerázzuk a Kunszállást.
Tehát nagy volt a tét minden szempontból, ez látszott is az első 15 percben mindkét csapat játékán.
Ezek után a 18. percben Tóth Árpád előtt adódott gólszerzési lehetőség, de a vendég kapus nagyot védett.
Tóth Árpád 1 perccel később újabb helyzetet harcolt ki magának, de ez is kimaradt.
A 22. percben már a kunszállásiaknak volt helyzete, a kapunk előtt keresztbe lőtt labdát Tóth Róbert rúgta ki a gólvonalunkról.
A 25. percben Lakatos Áron haza akarta adni a labdát, de a combjáról a kunszállási csatár elé került a játékszer, aki Hatvanyi kapusunk mellett a hálóba lőtt, 0-1.
A bekapott gól után megzavarodott a csapat, a jó játékosokból álló vendégek a 30. percben egy ziccer helyzetet rúgtak a kapunk fölé. Tovább támadott a kék mezben játszó Kunszállás, a 40. percben szabadrúgást végeztek el, de Hatvanyi kapus magabiztosan védett.
Az első félidő 45. percében egy jobb oldali támadást követően a beadott labdába több kunszállási is beleérve, kigurigázva védőinket a hosszú bal alsó sarokba lőttek, 0-2.
A szünet után megpróbáltak a vadkertiek gyorsan szépíteni.
Az 52. percben Hirsch László 35 méteres lövése a kapufát érintve elhagyta a játékteret.
Az 54. percben ifjabb Csehi István jobb oldali beadását a vendégek kapusa Geleta Patrik elől bravúrral szerezte meg.
Kijöttek a szorításból a vendégek, és az 55. percben egy 11-est kaphattak volna, de Kiss László játékvezető sípja néma maradt. A megszerzett labdával Tóth Róbert indította ifj. Csehit, de a kontra végén Csehi mellé lőtt.
A 62. percben a kunszállási középső védő szabálytalanságot követett el, és a 2.-dik sárgáját megkapva kiállították, jogosan.
A 10 emberrel védekező kunszállásiak csak a kontrákra rendezkedtek be, szabálytalankodtak, és látványosan húzták az időt, nem engedték a folyamatos játékot.
A 73. percben veszélyes helyről rúghattak szabadrúgást a "kékek", de Hatvanyi ismét jól helytállt.
Rengeteg csúnya szabálytalanság tarkította a találkozót, sok sárga lap is kiosztásra került mindkét csapat játékosainak.
A vadkertiek az emberelőny ellenére sem tudtak kialakítani igazi gólhelyzetet, csak szögletrúgásból a 82. percben Ugrai Imre veszélyeztetett, de fejese fölé szállt.
A 91. percben tovább szaporodtak "BUTRA" edző ráncai, ugyanis a kontrázó kunszállási csatárt Szarka Roland lerántotta, Kiss játékvezető egyből piros lappal kiállította.
Sajnos ezen a vasárnapon a jól, taktikusan játszó vendégek megérdemelten vitték haza a 3 pontot, ezzel biztosan megelőzve együttesünket a bajnokságban.
Most fordult az elő ebben a szezonban, amikor a vadkertiek nem tudtak gólt sem szerezni, ez is oka a vereségnek.
A jövő hét szombati (november 5-én) Kiskunfélegyházán pályára lépő csapatunknak változtatni kell a játékán ahhoz, hogy sikerrel térjenek vissza az utolsó forduló előtt, amikor is idehaza a HÍD SC ellen lépnek majd pályára.
_______________
10. forduló
STE szabadnapos volt
_______________
9. forduló
A nagy "rangadón" fontos győzelem született
Nem bánta meg az, aki kilátogatott ezen a szép, verőfényes, bár kissé hűvös őszi vasárnapon a soltvadkerti focipályára.
A nagyszámú közönség látványos, gólokban gazdag mérkőzéseket láthatott a szomszéd "vár" Kiskőrös ellen.
Az ifjúsági csapatunknak többször is meg volt arra az esélye, hogy az eddig veretlen, listavezető kiskőrösieket legyőzzék. Fiataljainknak jól indult a találkozó, mert a 10. percben a kiskőrösiek kapusát kiállították. A kapus a 16-oson kívül szándékosan megfogta a labdát, ezzel egy gólhelyzetet akadályozott meg. Az emberelőnyt Császár István ki is használta, 1-0, de a jó játékerőt képviselő vendégek még az első félidőben egyenlíteni tudtak, 1-1.
A második félidő derekán László Benő révén ismét vezettek a vadkertiek (2-1), de a középkezdés után nem sokkal egy kontrát követően ismét kiegyenlítettek a vendégek.
Az emberelőnyben játszó ifistáink már nem tudtak az adódó lehetőségekkel élni, maradt a 2-2-es döntetlen. Így folytatódhat a veretlenségi sorozatuk Szlovák Róbert edző játékosainak.
Felnőtt csapatunkon a rangadó elején még érződött, hogy múlt vasárnap Izsákon kikaptak.
Az első 15 percben mindkét csapat próbálta feltérképezni ellenfele taktikáját, de a 17. percben a kiskőrösiek előtt adódott az első nagy gólszerzési lehetőség. Juhász Tamás 100%-os ziccerben vezette a labdát Hatvanyi Edvárd kapusunkra, aki óriási bravúrral védeni tudott. Továbbra is lendületben maradtak a kőrösiek. A 27. percben Szarka Roland szabálytalankodott a gólhelyzetben lévő ellenfelével, 11-est rúghattak a vendégek. A két főszereplő Juhász és Hatvanyi maradtak, és a szenzációsan védő Hatvanyi hárítani tudta a büntetőt. A vadkerti nézők "ébresztőt" kiabáltak, és Hatvanyi bravúrjainak is köszönhetően végre a játékosaink is magukra találtak.
Sorozatban vezették a támadásokat, rúgták a mindig veszélyt jelentő szögleteket. Tóth Zoltánnak (kiskőrösi kapus) először Tóth Róbert lövését, majd Szamosi Péter távoli bombáját kellett kitornáznia a léc alól.
A 31. percben azonban már Tóth Zoltán sem tudott mit tenni. Filus Gábor szabadrúgását a hosszú oldalon érkező Ugrai Imre félmagasan a kapuba lőtte, 1-0. A gólt követően Ugrait sérülése miatt le kellett cserélni, Szlovák Róbert (ifi edző) állt be helyette.
A gól megnyugtatta a csapatunkat. A 40. percben Tóth Árpád vezette a labdát, majd ellene követtek el szabálytalanságot a 16-oson belül, jogos 11-est kaptunk. Juhásszal ellentétben Hirsch László magabiztosan értékesítette a büntetőt, így 2-0-ra vezettünk a szünetben.
A második játékrészben is akadtak izgalmas pillanatok, főleg a kiskőrösi kapu előtt. Sorozatban jöttek a nagyobbnál nagyobb helyzetek, de sem Szarka Roland, sem Tóth Árpád, sem Szlovák Róbert, sem Holczimmer Tamás, sem Soproni András, sem Csehi István nem tudtak élni a lehetőségekkel. Tóth Zoltán kapus is bemutatott egypár bravúrt, a kiskőrösiek csak a 16-osunk előteréig jutottak el, nagyobb helyzetet csak Juhász harcolt ki, aki a kapunk mellé lőtt.
A 86. percben is sikerült megszereznünk a labdát, majd Holczimmer Tamás a saját térfelünkről induló ifj. Csehi István elé passzolt. Csehi végigvitte a labdát az ellenfél térfelén, majd Tóth kapus mellett a hosszú alsó sarokba lőtt, 3-0.
Összességében megérdemelt volt a győzelem, még ha az elején kicsit akadozott is a "gépezet".
Végül a sok jó egyéni teljesítménynek köszönhetően itthon tartottuk a 3 bajnoki pontot, nem beszélve a lélektanról, hogy ismét le tudtuk győzni a kiskőrösieket. Stabilan a 2. helyen áll együttesünk, és végre nem kaptunk gólt sem.
Minden dicséretet megérdemelnek a játékosok és az edző, a siker részesei a lelkes SZURKOLÓK is.
Jövő héten szabadnaposak lesznek csapataink, de október 30-án vasárnap 13 óra 30 perctől a Kunszállás látogat el Vadkertre.
----------------------
8. forduló
Megszakadt a veretlenségi sorozat
A 8. fordulóban csapataink Izsákon játszottak.
Az ifjúsági együttesnek jól sikerült a szereplése, az izsákiak "háti zsákját" 8 góllal terhelték meg.
A végeredmény 8-2 lett, gólszerzőink voltak Császár István aki 4-szer, László Benő aki 3-szor és Pálinkás Zoltán aki 1-szer találtak be.
A vadkerti felnőtt csapat tagjai a szokásosnál is nehezebb mérkőzésre számítottak, sérülések is zavarták a felkészülést.
Bár szép, gólzáporos győzelmeket tudott felmutatni együttesünk, most bravúrra lett volna szükség a győzelemhez.
Mi sem bizonyította ezt jobban, hogy az elmúlt években csak egyszer sikerült az izsákiakat otthonukban legyőzni, akkor egy szenzációsan jól sikerült mérkőzésen
született meg a siker.
Sajnos ezen a találkozón nem sikerült számunkra semmi.
Az első félidőben együttesünknek csak kisebb lehetőségei adódtak a gólszerzésre, igazán csak a hazaiaknak voltak gólhelyzeteik.
A vadkertieknek nem sikerült pontos, tetszetős támadásokat vezetniük, az izsáki védők magabiztosan állították meg akcióinkat. Az első félidőben a vadkerti védők is jól helytálltak, ezért az eredmény 0-0 volt.
A második félidő elején azonban egy hiba becsúzott a védekezésünkben. Az izsákiak egy támadást vezettek a pálya szélén, majd a 16-oson belülre érve Geleta Patrik már csak szabálytalanul tudta megállítani az izsáki támadót, a játékvezető 11-est ítélt meg.
A szabálytalankodásért Geleta sárga lapot is kapott, a büntetőt Berezvai a hazaiak csatára pedig értékesítette, 1-0.
A mérkőzés hátralevő részében a hazaiak az eredmény megtartására törekedtek, a vadkertieknek nem sikerül már kiegyenlíteni.
Ezzel az eredménnyel megszakadt az idei szezonbeli veretlenségi sorozata Szabó "Butra" Attila által vezetett csapatunknak.
Nem túl jó előjel ez a következő nagyon fontos hazai rangadó előtt, de a Kiskőrös elleni "derbire" mindenki fokozottan készül.
Teljesen mindegy, hogy a tabellán a két szomszéd város csapata hol áll, csak a győzelem számít jó eredménynek.
A találkozó 2011. október 16-án vasárnap lesz 14 óra 30 perces kezdettel.
Minden szurkolót várunk és kérünk, hogy bíztassa csapatunkat! HAJRÁ VADKERT!!!
___________________________
7. forduló
Hazai pályán sok helyzet, fél tucat gól a meccsen !
Szép, napsütéses időben került sor a kiskunhalasiak elleni rangadókra.
Az ifjúsági együttes 1-1-es döntetlent ért el, a gólszerző az új igazolás Vincze Sándor volt.
A felnőtt csapatok találkozóját a volt soltvadkerti edző, Kis Péter halasi játékosai kezdték jobban. Az első 20 percben kétszer is ziccer helyzetbe kerültek, de Hatvanyi kapusunk bravúrjainak köszönhetően nem tudták a vezetést megszerezni. Csapatunk helyzetét tovább rontotta, hogy Tóth Róbert meghúzódott és le kellett cserélni, Fazekas Gábor állt be helyette.
De a csapat tartása megmaradt, sőt a 25. percben Tóth Árpád egy szögletet harcolt ki. A beadást követően Hirsch László elé került a labda, aki közelről nagy erővel a léc alá bombázott, 1-0. A sok kimaradt helyzet után a 43. percben Fazekas adta a labdát ifj. Csehinek, akinek közeli lövésével már 2-0-ás vezetésünk mellett vonultak a csapatok a szünetre.
A 2. félidő elején a vadkertiek az "öltözőben maradtak". Egy baloldali vendég elfutást követően a beadásra két halasi játékos is üresen érkezett középen, a szépítő találatot a korábban Vadkerten is játszó Csáki Róbert szerezte, 2-1.
A halasiak megérezték, hogy ez a meccs még nincs lefutva, újabb támadásokat vezettek. Az 53. percben egy ellentámadás után ifj. Csehi egy szabadrúgást végzett el, beadásába Tóth Árpád fejjel nagyszerűen belecsúsztatott, 3-1.
Ezek után paprikás lett a hangulat a pályán. A vendég Bisztrovics beleszállt Hirsch Laciba, a játékvezető a 2. sárga lapot mutatta fel neki, így jogosan kiállította. Az emberelőnyt a vadkertiek gyorsan gólra váltották. Hatvanyi kapusunk kirúgását követően Tóth Árpád jól vált le a védőkről és lövését még hárította a kapus, de a kipattanó labda Szlovák Róberthez kerül. A visszapassz után Filus Gábor lecsúszott lövése Holczimmer Tamás elé került, aki végre berúgta a helyzetet, 4-1. Ekkor már a halasiak is elvesztették hitüket.
A kegyelemdöfést a mai napon is a szenzációsan játszó Tóth Árpád adta, aki a 86. percben egy jól helyezett lövéssel beállította az 5-1-es végeredményt, megrúgva ezzel saját 10. találatát ebben a bajnoki szezonban.
Ezzel a gólzáporos győzelemmel továbbra is a 2. helyen áll a Szabó "Butra" Attila vezette csapatunk, és így indulunk Izsákra október 9-én vasárnap, a találkozó 15 órakor kezdődik.
___________________
6. forduló
Egy-egy szabadrúgás gól, 1-1 pontot ért
2011. szeptember 21-én szerdán újabb Magyar Kupa mérkőzésen lépett pályára csapatunk. Kiskunmajsán 7-0-ás sikerrel végződött a találkozó, duplázóink Szlovák Róbert, Ugrai Imre és ifj. Csehi István, Tóth Árpád pedig 1-szer talált be.
Bajnoki mérkőzésre vasárnap Hartára látogattak el csapataink. Az ifjúsági mérkőzésen Tasnádi Dávid góljaival 2-2-es döntetlen született, az utolsó 20 percben "naggyá" tettük a hartaiak alacsony kapusát, aki rengeteg labdát megfogott, volt, hogy szerencsével.
A nagyoknál igazi presztízs meccsre került sor. A Vízteleki János vezette "zsoldosok" nem titkoltan a bajnoki címre pályáznak. Az első 15-20 percben mindkét csapat gyorsan szeretett volna betalálni a rivális kapujába, színvonalas támadásokat láthatott a szépszámú közönség. A nagyon kisméretű pályán az eddigi sikeres vadkerti kontrajáték nem tudott érvényesülni, bár kétszer is nagyot kellett védenie a "hazai" kapusnak. Ezután már az első félidőben a tét rányomta bélyegét a játékra, sok volt a szabálytalankodás.
A második félidő úgy folytatódott, ahogy az első végződött. Ember-ember elleni küzdelem, szabálytalanságok, a hartaiak nem engedték, hogy lendületből rájuk vezessük a labdát, a széleket jól lezárták. Egy vadkerti szabálytalanságot követően a félidő közepén ígéretes helyről szabadrúgásból lőttek a kapunkra, a pontos lövést Hatvanyi kapusunk sem tudta hárítani, 1-0. A gólt követően Hatvanyinak kellett egy bravúros védést bemutatnia, döntésre akarták vinni a találkozót a hazaiak.
Ezek után vadkerti támadások következtek, a hartaiak tördelték a játékot, húzták az időt. A 88. percben 35 méterről szabadrúgást végzett el Hirsch László. A lövésébe szándékosan kézzel beleért egy hartai védő, újabb szabadrúgás következett, de már 20 méterről. Nagy tanácskozás után ismét Hirsch maradt a labda mögött, aki óriási erővel a középen álló kapus feje fölé, a léc alá lőtte a labdát, 1-1.
A hosszabbításban még két ziccere volt a hartaiaknak, egy a vadkertieknek, de maradt az eredmény, 1-1 pont mindkét csapatnak.
Következő mérkőzés idehaza Kiskunhalas ellen lesz, 2011. október 2.-án vasárnap 15 órától.
Köszönet a Szurkolóinknak, hogy vidékre is ilyen lelkesen elkísérik együttesünket.
_______________
"Gólszüret" és győzelem a tavalyi bajnok ellen
5. forduló
STE - Solt FC
Eredmény: 5-2.
Gólszerzők:
Tóth Árpád 4 gól
Ifj. Csehi István
A szüreti fesztivál ellenére is sokan kilátogattak a Soltvadkert-Solt összecsapásokra. A jó hangulatról már Szlovák Róbert fiatal tanítványai gondoskodtak, akik az ifjúsági mérkőzésen parádéztak. Most szinte minden helyzetet értékesítettek, így a végeredmény 14-1-es gólaranyú győzelem lett.
A rengeteg rúgott gólon hárman osztozkodtak, Császár István (tavalyi gólkirály) 7-szer, László Benő (új igazolás) 5-ször és Pálinkás Zoltán 2-szer is betaláltak. Gratulálunk!
A felnőtt találkozón is volt kiemelkedő teljesítmény. A hetek óta nagyszerűen és a gólgyártásban jeleskedő Tóth Árpád (Szóda) nevét biztosan megjegyzik a soltiak. Tavasszal is Ő döntötte el a két csapat közti rangadót idegenben (1-3). Most már az 5. percben megszerezte a vezetést, miután a vendég védők között kiugorva, azokat lecselezve betalált a kapujukba, 1-0. A "Szóda-show" tovább folytatódott, újabb jó indítást követően az eredmény, 2-0.
A 35. percben sem bírtak Tóth Árpáddal, aki egy újabb gyors támadást követően a kifutó kapus fölött higgadtan és pontosan átemelte a labdát, már 3-0. A tavalyi bajnok nem találta az ellenszert Tóth Árpád gyorsasága ellen, a középpályát teljesen feladva játszottak, rendre vezethették támadóink a labdát a solti védőkre, akik többször is zavarba jöttek. Az első félidőben már nem változott az eredmény.
A 2. félidő elején a soltiak megrázták Magukat, érezték, hogy súlyos vereség is lehet a végén ha így játszanak, ezért mindent beleadtak. Oda is szorították csapatunkat a kapunkhoz, de Hatvanyi kapusunk bravúrjának is köszönhetően maradt a 3-0. A kimaradt solti próbálkozások után Tóth Árpád következett, aki a baloldalon az alapvonalig vezette a labdát, majd becselezte Magát a 16-oson belülre, és harcosságának köszönhetően kiszorított helyzetben is betalált, 4-0. Tóth Árpád nem elégedett volna meg ennyivel, szerette volna, ha mással is rúgathat gólt, de egy baloldali beadását követően Ugrai Imre nagy erővel telibe találta a kapufát. Ezt követően Szabó "Butra" Attila edző Tóth Árpádot saját kérésére lecserélte, a közönség vastapssal köszönte meg a csatár szenzációs teljesítményét.
Később a soltiak közül Versegi lemásolta "Szóda" egyéni megmozdulását, és védőink között kiugorva megszerezte a szépítő találatot, 4-1.
A válaszra sem kellett sokáig várni. A baloldalon felfutó Tóth Róbert beadásáról a csereként beállt Szlovák Róbert centikkel maradt le, de a mögötte érkező, szintén csereként beálló Ifj. Csehi István már könnyen betalált az üres kapuba, 5-1.
Helyzetek itt is, ott is kialakultak még, a végén még a rutinos Balla Mihály kozmetikázni tudta az eredményt egy közeli szabadrúgás góllal (5-2), de a tavalyi bajnokcsapatnak be kellett látnia, hogy csapatunk és Tóth Árpád legyőzhetetlen volt ma.
A következő találkozó a megerősödött Harta ellen lesz szeptember 25-én vasárnap 16 órától, majd október 2-án vasárnap idehaza fogadjuk Kiskunhalas csapatát 15 órától.
______________
Siker a kupában, siker a bajnokságban
4. forduló
Kalocsa - STE
Eredmény: 2-5.
Gólszerzők:
Tóth Árpád 3 gól
Ugrai Imre
Fazekas Gábor
A hétvégi bajnoki fordulóban Kalocsára utaztak csapataink.
Az ifjúsági csapat 1-1-es döntetlent ért el. Az eredmény alakulhatott volna jobban is, mert a 2. félidőben emberelőnyben játszó fiataljaink rengeteg helyzetet kihagytak.
A felnőtt csapatban a kezdőben kapott helyet Lakatos Áron (az ifiből került föl) és "régi-új" játékosunk Szarka Roland is játszhatott végre. Ő Németországból tért vissza a csapathoz.
A mérkőzést taktikusan, kontrákra játszó vadkertieknek már az első percekben sikerült a vezetést két gyors góllal megszerezni.
Az első találatot Ugrai Imre szerezte 0-1, a második gólt pedig Tóth Árpád lőtte, 0-2.
A 20. percben már 0-3 volt a mérkőzés állása, egy távoli szerencsés találattal Tóth Árpád köszönt be újra a hazaiak kapujába.
A kalocsaiaknak kellett 20 perc, mire magukra találtak. De olyan jól sikerült lendületet venniük, hogy 2 perc alatt 2-3 lett az eredmény. A 2. kapott gólunk után Fazekas a középkezdést követően kapura tört, és lövésével összetörte a hazaiak reményeit, 2-4. Még az utolsó másodpercekben is lőhettünk volna gólt, de Geleta nagy ziccert hagyott ki, maradt a 2-4.
A 2. félidőben a mezőnybeli küzdelem volt látható, a vadkertiek visszaálltak a taktikus védekezésből való gyors kontrákra. A kalocsaiak "meddő" mezőnyfölényt tudtak csak kiharcolni, gólt egy újabb szép támadást követően Tóth Árpád ért el, 2-5. Ezután már mindkét csapat lenyugodott, a végén a vadkertiek örülhettek a megérdemelt 3 pontnak.
Tóth Árpád ezen a héten is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, hiszen 2 meccsen 6 gólt szerzett.
Természetesen az egész csapatot meg kell dícsérni, várjuk Tőlük a szép folytatást vasárnap is.
A tavalyi bajnok Solt jön hozzánk (16 órától), kérem a Tisztelt Szurkolókat, minnél többen látogassanak ki a mérkőzésre, a szüreti felvonulás megtekitése után.
_____________
2011.szeptember 7-én szerdán Magyar Kupa meccset játszott az STE, Nemesnádudvaron.
A végeredmény: Nemesnádudvar-STE 1-4. A továbbjutáshoz a gólokat Ugrai Imre és Tóth Árpád lőtték, utóbbi "mesterhármast" ért el.
_____________
3. forduló
STE - BÁCSALMÁS PVSE
Eredmény: 2-2.
8 perc, 4 gól, 1 kiállítás, pontosztozkodás
Nem mindennapi futball mérkőzéseket láthattak a szurkolók. A vendég bácsalmási csapatok győzni szerettek volna, de csak 1-1 ponttal távoztak.
Az ifjúsági mérkőzésen a hazaiak ellen az első félidőben a jó erőkkel felálló vendégek már a szünetben 0-2-re vezettek. Szlovák Róbert fiataljai a második félidőben mindent egy lapra feltéve rohamoztak, a bácsalmásiak kontrákkal veszélyeztettek. Egy jogos 11-es után Pálinkás szépített (1-2), majd a 92. percben egy szögletrúgást követően Putnyik gurított a kapuba, a vége 2-2.
A felnőtt találkozón is volt izgalom. Az első félidőben mind Szabó "Butra" Attila csapata, mind (a volt vadkerti edző) Florin Nenad együttese is sok-sok helyzetet hagyott ki. A vendégeken látszott, hogy a tavaszi 8-0-ás elszenvedett vereségért revansot akarnak venni.
A félidőben csereként beálló, volt vadkerti játékos Suknovic Dejan játéka hozott újabb lendületet a vendégeknek. A hazaiak lendületét ifj. Csehi István adta. A 68. percig minden helyzet kimaradt, a vadkertiek is képtelenek voltak gólt lőni. A 68. percben Suknovic beadását Dr. Barcsák Endre közelről a kapunkba pofozta 0-1. A középkezdést követően a vadkerti támadást ifj. Csehi István fejezte be góllal, 1-1.
Csehi lendülete tovább tartott. A középpályás egy szabadrúgást végzett el a 73. percben, fantasztikusan helyezett lövését követve a hosszú oldali felső sarokban landolt a labda, 2-1.
A középkezdés után nem sokkal Suknovic ugrott ki a védőink között, majd a hátulról nagy lendülettel érkező Csehi a 16-oson belül buktatta. Rácz játékvezető azonnal pirosat adott Csehinek, a 11-est Rudics belőtte, 2-2.
A 8 perc alatt született 4 gól és a kiállítás tovább spanolta a játékosokat. Sok volt a szabálytalanság, durvult a játék, mindkét csapat a győzelemre játszott. Az emberhátrányba játszó hazaiak is sorra dolgozták ki a helyzeteiket.
A 93. percben szöglet után Schiszler Tamás kétszer is próbálkozhatott berúgni a labdát a kapuba, de Géczi kapus az útját állta, maradt a 2-2.
Mindkét bácsalmási csapat tehát 1-1 ponttal távozott, azonban így is maradtunk veretlenek.
2011. szeptember 11-én vasárnap Kalocsán játszik csapatunk 16 óra 30 perckor.
A következő hazai találkozó 2011. szeptember 18-án lesz, amikor a "bajnok" Solt látogat el Hozzánk. A meccs 16 órakor kezdődik.
________________________________
Hazai pályán is sikeres volt a bemutatkozás
A nagy meleg ellenére is több, mint 200 szurkoló előtt mutatkoztak be az előző fordulóban győztes csapataink.
Az ifjúsági együttesünk a második félidőben mutatott magabiztos, sok helyzetet kialakított játékának köszönhetően 5-2 arányban legyőzte a vendég Tompa SE fiataljait. Jobb gólarányuknak köszönhetően Szlovák Róbert edző "fiai" vezetik a bajnokságot.
Felnőtt csapatunk egy kissé megszeppenve kezdte a mérkőzést a Tompa ellen.
A vendégek kezdeti rohamait követően már adódtak lehetőségeink, Tóth Árpád és Filus Gábor voltak aktívak.
Az első félidő 36. percében a középpályáról indulva a pálya bal oldalán egy az egyben megverte védőjét Filus Gábor, akkor már másodszorra próbálkozva, és Urlauber kapus mellett a hosszú oldalt kilőve megszerezte a vezetést, 1-0.
A vendégek ettől még jobban támadtak és beszorultunk a saját 16-osunk előterébe. Filus Gábor a 44. percben szabálytalankodott a 16-oson belül, a jogos 11-est Kiss berúgta, bár Hatvanyi bele tudott érni a labdába, így lett 1-1.
A második félidőben óriási "mezőnyharc" folyt a pályán, sorra kerültek a csapatok a kapuk elé, a lövések rendre fölé, mellé mentek. Veszélyesek voltak a pontrúgások, szögletek, sokszor pattogott a labda védő és támadó között, de nem született gól. Tóth Árpád többször is megiramodott az tompaiak kapuja felé, csak szabálytalanul tudták megállítani.
Így történt ez a 75. percben is, akkor Tóth Árpádot a 16-oson belül buktatták, a jogos 11-est Tóth Róbert biztosan értékesítette, 2-1. Tóth Robinak ez volt idénybeli 2. gólja. Kószó László a vendégek edzője támadásra bíztatta játékosait, a vadkertiek a kontrákra játszottak. Holczimmer Tamást a 80. percben buktatták, szabadrúgásába Tóth Árpád tette bele a lábát, és a labda a kapufát találta el. Újabb lehetőség adódott Holczimmer Tamás előtt a 83. percben, de szabadrúgása centikkel a kapu mellett ment el.
A mérkőzés végén Szabó "Butra" Attila edző is megnyugodhatott, miután csapata nyert, és csak rosszabb gólkülömbségének köszönhetően 2. helyen áll a tabellán.
Legközelebb 2011. szeptember 4-én vasárnap 16 óra 30 perckor játszunk, idehaza, fogadjuk Bácsalmás együttesét, amelyet a Nálunk is edzősködő Florin Nenad vezett.
Mindenkit szerettel várunk.
Sikerekkel indult az új bajnokság
A nyár folyamán ifjúsági és felnőtt csapatunknál is nagy változások történtek mind a játékoskeretben, mind a Vezetőségben.
Az elmúlt 3 év sikereinek fő "kovácsa" ( 2 ezüstérmes és negyedik helyezés megszerzését követően) Sörös Gábor elnök teljesítette ígéretét, és idén nyártól átadta az elnöki posztott. Az új elnök Szamosi Gábor lett, de nemcsak az Ő személye, hanem az edzők személye is megváltozott.
Ezt az idényt az ifjúsági csapatnál Szlovák Róbert edzővel kezdte el a társaság, és nagyszerűen kezték a bajnoki évet. Az újonc Dunagyöngye SK Szeremle csapatával játszottak idegenben Dunafalván, ahol gólzáporos 1-10 arányú győzelmet arattak. További szép sikereket kívánunk az új edzőnek és fiataljainknak.
A felnőtt csapat is több helyen átalakult. Az edzői irányítást Szabó "BUTRA" Attila vette át Sörös Gábor korábbi "sikeredzőtől". A játékos állomány is megváltozott, elhagyta a csapatot Kelemen János, Tomaskovics Alekszander, Suknovic Dejan, Patarcsics Krisztián, Ivanovics Milan, Engler Antal. Sérülése miatt nem áll a csapat rendelkezésére hosszú ideig Papp Róbert, akinek mielőbbi gyógyulást kívánunk.
Érkeztek azért új játékosok is. Tabdiról
Szlovák Róbert, Soproni András,
a VFC-től visszajött
Schiszler Tamás,
és Kecskemétről jött
Geleta Patrik.
Kecelről igazolt ide
Vincze Sándor
és ezen kívül
László Benő,
akik az ifjúsági csapatban és a felnőtteknél is játszatnak majd.
Az első fordulót sikerrel vette az új edző és csapata, miután 4-1 arányban legyőzték Szeremle "újoncait".
A mérkőzés azonban nem ilyen simán indult, mint azt az eredmény mutatja, ugyanis a vendéglátók már a 3. percben 11-est rúghattak. Szerencsére nem született gól, mert a kapufán csattant a labda, a szöglet utáni kavarodást követően Hatvanyi kapus védett.
De nem csak a vendéglátók rúghattak 11-est az első félidőben, hanem Tóth Róbert is, aki magabiztosan értékesítette a jogos büntetőt, 0-1. Több helyzete is adódott csapatunknak, de az első félidőben már nem változott az eredmény.
A második félidő elején az első lehetőségünket Tóth Árpád használta ki, így már megnyugtató volt az előny, 0-2.
A mérkőzés hátralevő részében tovább támadtunk, Ugrai Imre (0-3) és ifj. Csehi István is betaláltak (0-4). A lelkes, "újonc" hazai csapat a mérkőzés végén még szépíteni tudott, így alakult ki az 1-4 végeredmény.
Összeségében magabiztos győzelemmel kezdte csapatunk a szezont, legközelebb 2011.augusztus 28-án vasárnap Tompa csapatával mérkőzünk meg 17 órától hazai pályán.
Mindenkit szeretettel várunk a sportpályára.
___________________________________
FIGYELEM!!!
Az STE megyei I. osztályú csapatai megkezdik a 2011/2012-es futballszezont.
Az első találkozó idegenben lesz DUNAFALVÁN, ahol az újonc
Dunagyöngye SK Szeremle ellen játszik ifi csapatunk 2011.08.20-án szombaton 15 órától.
A tavalyi ezüstérmes felnőtt csapatunk, amely a nyáron átalakult 17 órától lép pályára.
Minden tisztelt szurkolónkat szeretettel várunk.
A www.soltvadkertite.hu honlap mostantól folyamatosan frissül. Az új igazolások, csapattagok, vezetőség stb stb. augusztus végére készül el.
|